Hosszú és fájdalmas szülés volt, de valahára a végére értem. Mondhatom, megszenvedtem ezt az időszakot! Mégis, hősiesen kitartottam, hogy saját szememmel győződjek meg róla, kikkel is állunk szemben. Vegyük tehát sorra, milyen veszedelmekkel kell farkasszemet néznie napjainkban a valódi hittel élő keresztény embereknek, mert ez a sorozat – az eddig elkészült összes évadában – talán mindet előrevetíti számunkra. És mindenkit figyelmeztetek: ne legyenek illúziói!
Hogy kedves olvasóim képben legyenek, elöljáróban el kell mondanom: egy nagyon népszerű, az egész világon tömegek által fogyasztott kanadai sorozatról van szó, amit szórakozásképpen kezdtem el nézni elhúzódó betegeskedésem idején abban a reményben, hogy történelmi témájánál fogva talán mentes lesz a tőlünk nyugatabbra immár kötelező politikai korrektség értékpusztító kártevőitől. De milyen naiv is voltam!
Hogy a pozitívumokkal kezdjem: a jelmezek, frizurák, sminkek és helyszínek igazán kivételesek, a kézitusa és csatajelenetek nemkülönben. Ez utóbbiakból azért kaptam némi látást arról a szent harcos életmódról, melyben hitünk nagy hősei a bibliai időkben éltek.
De ebben ki is merült a sovány haszna annak a hosszú szenvedésnek, amit számomra ez a sorozat hordozott. Hiszen a történelmi hűség a XXI. századi filmkészítésben – úgy tűnik – elhanyagolható szempont a nyomorúságos liberális bullshit sulykolásának ördögi küldetésével szemben. Már az első néhány rész után világossá vált számomra, mire megy ki a játék, de megacélozva a lelkemet úgy döntöttem, juszt is végignézem ezt a propaganda maszlagot, hogy teljes képet kapjak a kereszténység napjainkban aknázó ellenségeinek gondolkodásmódjáról és szándékairól. És tettem mindezt azért, mert meggyőződésem szerint az erőszakos demagógiák és álhírek manipulatív aranykorában élünk, melyben az emberek egyre tompábbakká és lustábbakká válnak a saját szemükkel utánanézni a dolgok valódi lényegének. Erősen hajtott a kíváncsiság, vajon meddig képesek elmenni az ultraliberális széltolók, milyen mélyre képesek süllyedni a kereszténység ezen ellenségei mutáns agyrágó lárváik terjesztésében. Nos, itt a válaszom: jó messzire és piszok mélyre!
A film címének megfelelően a történet főhősei a 8. század hódító vikingjei. Ez az elmaradott törzsi társadalomban élő barbár nép – némi földművelés mellett – más népek kegyetlen legyilkolásából és fosztogatásából élt. Mivel ők a sorozat főszereplői, bár szörnyen aljasak, mégis kénytelenek vagyunk szimpatizálni velük. Sötét isteneket imádnak, akik kényük-kedvük szerint támogatják ágrólszakadt földműves főhőseinket, és kissé habókos hajóács barátjukat, aki szívből gyűlöli a keresztényeket. Emberáldozatokat és orgiákat sem nélkülöző bálványimádó szertartásaik persze nem a maguk visszataszító valójában kerülnek bemutatásra, hanem tiszteletet érdemlő, ősi erejű szent hiedelmekként, melyek mögött valóságos szellemi lények állnak. Hisz a film szerint ezek a pogány istenek ott élnek az emberek között, szinte kézzelfoghatók, szólnak hozzájuk, utat mutatnak, és egy öreg, eltorzult arcú látón keresztül – ha homályosan is – de előre bepillantást engednek híveik jövőjébe. A vikingek hite szilárd és töretlen, ha a filmben később valaki hébe-korba át is tér közülük a kereszténységre, csupán érdekből és harcostársainak gúnyolódásában lubickolva teszi, de sohasem szívből és valódi hittel. Holott a történelem tanúsága szerint észak hódító népei négyszáz év – tehát alig hét emberöltőnyi idő – alatt teljesen áttértek a kereszténységre, még a félreeső Izlandon és Grönlandon is. Ennél nyilvánvalóbb bizonyítékot nem is kell keresnünk a kereszténység Istenének hatalmára és követőinek erejére, ahogy a bibliai idők és napjaink keresztény prófétái mellett sem szükséges szót emelnünk, hiszen a szolgálatukban megnyilvánuló természetfölötti Erő minden időben Önmagáról tesz bizonyságot!
Ennek ellenére a film készítői szerint a keresztények Istene csupán egy nemlétező fantazmagória, míg Thor, Frey, Freyja, Odin stb., vagyis a vikingek démoni istenségei valóságosak és mindenütt jelenvalók. Az Atya, Fiú és Szent Szellem szentháromságának Istene – bár a Bibliai történetek pont az ellenkezőjéről tesznek tanúbizonyságot – a sorozat alatt mindvégig néma és süket marad, sosem válaszol a kétségbeesett könyörgőknek, egyszer sem áll a hívők mellé a véres küzdelemben. Ennek megfelelően a szereplők – legyenek azok vikingek vagy keresztény angolok – a kalandok során újra és újra dühös utálattal tagadják meg Őt.
A hős vikingek halszagú és sáros élete a történetben előre haladva egyre világosabban bontakozik ki előttünk tűzhelyeik barátságos fényénél, miközben erőszakos és kegyetlen hódításaik nyomán felbukkannak az ősi keresztény Anglia hívői is. Egy napjainkban őszinte hittel élő keresztény számára innentől válik kényelmetlenül viszketeggé, vagy inkább fogcsikorgatóan dühítővé a történet, mikor saját hitét a valóságtól elrugaszkodva, a kereszténység alapvető igazságait hitetlen és cinikus emberek által teljesen elferdítve és kicsavarva látja bemutatni, nem ritkán gúny és nevetség tárgyává téve olyan szent dolgokat is, amiket a készítők korlátolt gógyijukkal felfogni sem voltak képesek, nemhogy mazsolává töpörödött szívükkel megérteni és átérezni.
Semmilyen lelkiismereti problémát nem okozott a sorozat kreátorai számára, hogy a keresztényeket – úgy cuzámmen – erőtlenül gyenge és feltűnően ostoba embereknek állítsa be, akik számára a bűnöktől való elszakadás csak ideig-óráig lehetséges, és már egy vérszegény kísértés által is alapjaiban lerombolható. Micsoda hülyeség ez már! Mintha mi keresztények nem szabad akaratunkból tartanánk távol a bűnöket magunktól! És nem, nem azért, mert a Biblia törvényei ezt ránk kényszerítik. Hanem mert Jézus Krisztus vére és a Szent Szellem ereje valóságosan megtisztít minket azoktól, így Isten kegyelméből képesek vagyunk ellenállni a sorsunkat romboló sátáni erőknek. Mondjuk érthető, hogy a mindenféle alja függőségben élők számára milyen rém bosszantó lehet látni a mocsoktalanságra törekvő keresztények sikeres családi életét és házasságait, szilárd ragaszkodásukat a hűséghez és bűntelenséghez, sőt mindezt napjainkban, a legváltozatosabb kísértések korában.
Ezzel szemben a film bukott, valláskárosult keresztényei – minimális vívódás után – végül bűntudat nélkül részegednek le és hálnak együtt mindenféle csőcselékkel (legyen az pogány, keresztény, szűz, feleség, szajha, tökmindegy). De miért is kellene ezen csodálkoznunk, mikor a film szenvedélyesen hitvalló keresztényei is egy-két elvesztett szócsata után mindjárt elbizonytalanodnak bibliai hitükben, majd tévedésüket belátva, önként és dalolva kezdenek bízni a vikingek isteneiben. Ne álmodozzunk: minden egyes hitről folytatott filmbéli vitában a keresztények maradnak alul, az összes ilyen vetekedésben jól le vannak iskolázva, erőtlen érveik rebegése hamar elnémul a szilárd hitű vikingek súlyos életbölcsességei előtt!
Nyilván. Ahogy az én szavam is teljesen elnémult a sorozat átütő mondanivalója előtt, és már fel is adtam keresztény hitemet. Upsz, mégsem.
Jézus Krisztust gúnyoló mém
(felirata: “Thor vs. Jézus – Jézus azért jött, hogy megszabadítson minket a bűneinktől, de napról-napra egyre több a bűnös ember. Thor megvéd bennünket a jégszörnyektől, és úgy tűnik, eddig ez működik.)
“Istent látom a napsütésben és Thor kalapácsát hallom a mennydörgésben.” – mondja Athelstan, a vikingek által rabszolgaként elhurcolt szerzetes, aki a barbár nép között élve rövid időn belül elhagyja keresztény hitét, majd mindenféle lealacsonyító viszonyba bonyolódik (még a főhős viking házaspár ágyába is meginvitálják harmadiknak – blöe –, amit ugyan nem fogad el, de később megbánja), míg végül fiatalon lemészárolják.
A viking hordák – mert hát legyünk őszinték, bizony azok voltak ők – első nyugati útja Angolhonban az északi Lindisfarne kolostorhoz vezet, ahol néhány kivétellel az összes szerzetest kegyetlenül és véresen legyilkolják, ahogy azt 793-ban a valóságban is megtették. Sajnos nem ez az utolsó ilyen jelenet a sorozatban, és még különösen szemfülesnek sem kell ahhoz lennünk, hogy felfedezzük azt a beteges kéjvágyat, mellyel ezeket a snitteket a készítők megalkották (ugyanilyen látható az angol Kingsman-1. filmben is). Persze, mikor a vikingek később a Földközi-tengeren portyáznak és muzulmánok lakta területre érkeznek, bár a város utcáin az arab népeket is jócskán megtizedelik (ezt sajna kínos lett volna letagadni), de a mecsetben Allahhoz imádkozó, hajlongó hívőket – valami különös sugallat hatására – mégis megkímélik. Hisz kétségtelen: egy ilyen kivételes pillanatban a vikingek barbár szívét is át kellett járnia az iszlám földöntúli békéjének. Nem így a keresztények templomaiban, ahová betörve, az istentiszteleten imádkozó családokat véresen lemészárolják, majd a szent helyen mindent összezúzva és felgyújtva, annak ereklyéit zsákokba hányják, hogy később a részeges ünnepi orgiákon a kereszteket asztaldísznek, az edényeket pedig – perverz élvezettel – köpőcsészének használják.
Mene, Mene, Tekel, Ufarszin!
Nincs a filmben egyetlen szimpatikus keresztény vagy szentségben élő hívő sem. Akik keresztény hitük ellenére szimpatikusak, azok is bizonyos pontokon kivétel nélkül megkérdőjelezik saját hitüket, miközben házasságtörésben és egyéb vaskos bűnökben élnek. Sőt, olyan mondvacsinált kereszténnyel is találkozhatunk az évadok sorában, aki szenvedélyes hévvel bizonygatja a kereszténység előtt is virágzó kultúrák (pl. görög, római) vívmányainak és alkotásainak bámulatos voltát, melyekhez az újszövetségi emberiségnek még semmi köze sem volt. Az elmondottak igazságtartalma és a körmönfont tálalás ellenére is világos a liberális sorozatkészítő iparosok aljas szándéka: degradálni minden társadalmi, kulturális és művészeti értéket, amit a zsidó-keresztény kinyilatkoztatás a világnak adott.
A sorozatban a szentséghez és bűntelenséghez ideig-óráig ragaszkodó keresztények persze rendkívül ellenszenvesek, gyakran kegyetlen gyilkosok, akiket vagy utolér a szörnyű ám igazságos vég, vagy képtelenek ellenállni egy lenyűgöző viking harcosszűz igéző tekintetének, és mélységes szerelembe esve akár keresztény püspökként is vidáman üzekednek titkos légyottjaikon. A harcosszűz (sic!) elnevezés senkit ne tévesszen meg: ha egy nő harcolni tudott, akár a fél város is megfordulhatott az ágyában, akkor is szűznek nevezték.
A sorozatban egyébként – vikingek és keresztények egyaránt – úgy cserélik feleségeiket és szeretőiket (akik között homoszexuálisok, leszbikusok, sőt bizánci transzvesztiták is befigyelnek), mint férjuram a zokniját, tehát egy-egy főhős/főhősnő összes szeretőit az utolsó évad végére már megszámolni sem volnék képes.
De most – ezeket látva, és a teljesség igénye nélkül felsorolva – bizony alaposan elfáradtam, így jó darabig nem nézek mást, csak a bárányfelhőket. Különben még én is kardot ragadok, hogy azzal védjem meg keresztény hitemet a becstelen liberális agresszorokkal szemben. Sőt még az is előfordulhat, hogy életemnek új küldetést találva, összegyűjtöm a pénzt egy olyan filmre, melyben végre nem templomokban imádkozó keresztényeket gyilkolnak véres halomba, hanem ultraliberális politikusokat, újságírókat, filmproducereket, rendezőket és színészeket, mondjuk egy kereszténygyalázó kampány szervezése közben.
De legyünk őszinték: ha mi is ilyesféle aljasságra vetemednénk, ugyan mivel lennék különbek ezeknél a hazug szemfényvesztőknél, akik fittyet hányva a történelmi és bibliai tényeknek, saját delíriumban fogant kártékony agymenéseik szerint keltenek megvetést és gyűlöletet Isten népe iránt?! Ha igazuk lenne, és mi keresztények is csak olyanok volnánk, mint ők maguk, akkor bizony semmi sem tartana vissza minket attól, hogy véres elégtételt vegyünk az ilyen gyalázatért. De ha mi is ezt tennénk, akkor egy olyan Istenhez és néphez lennénk hűtlenek, amely a történelem viharai ellenére a mai napig él és virul, miközben a vikingek – isteneikkel együtt – idestova kilencszáz éve elenyésztek a múlt ködében.
Ezért, amint a bárányfelhők nézegetése és a Biblia olvasása közben lehiggadtam, és leráztam magamról az istenképem erőszakos átformálásának szándékával körülöttem tekergőző szellemi férgeket, továbbra is azt az üzenetet közvetítem az emberek felé, amely alapjaiban változtatta meg és tette jobbá Európát, sőt azon keresztül az egész világot: Jézus Krisztus evangéliumát.
Isten engem úgy segéljen!
Ámen.
Bibliát gúnyoló idézet egy népszerű hollywoodi színésztől
(felirata: “Szeretek Bibliát olvasni frekventált nyilvános helyeken, például a metrón… és közben ilyeneket mormolok az orrom alá: “Jaj, micsoda baromság!”)
***
Kommentek