Nem tehetek róla, makacs nyavalyától szenvedek, évek óta. Szerintem menthetetlen vagyok. Nem is imádkozom már szabadulásért, krónikus az állapotom. Képtelen vagyok ugyanis legyűrni magamban ezt a kérlelhetetlen közösségi média utálatot! A legtöbb ember – sok keresztény is – úgy lubickol ebben a virtuális kanálisban, akár pisztráng a hegyi patak kristály vizében. Miközben én nem bírom már elviselni ezt a pöceszagot!

A Facebook magyarországi megjelenése óta én a gyülekezetemnek azzal a korai álláspontjával értek egyet, hogy az online közösségi felületek rendkívül veszélyesek az emberek magánéletére nézve. (tovább…)

Tudjátok, én azt tapasztaltam, hogy az év eleje egy különösen inspirált időszak. Az első két szürke hónap mintha csak arra lenne kitalálva, hogy számot vessünk a korábbi életünkkel, és terveket szőjünk a változtatásra. Nem értek tehát egyet azokkal, akik az év eleji fogadalmakat dőreségnek tartják. Mert ha az év eleji fogadkozóknak nem is sikerült a történelemben mindig, mindent tökéletesen megvalósítaniuk, ők legalább igyekeztek, elhatároztak, próbálkoztak! Ami mindenképpen példaértékű és megbecsülésre méltó, hiszem, hogy Isten szemében is. Ezért nem szabad megengednünk, hogy ez a manapság közkeletű, eredményorientált, kapitalista gondolkodásmód elvegye a kedvünket a próbálkozásoktól. Hiszen ha elsőre, másodjára, harmadjára nem is sikerül, talán pont a következő lesz majd az a fényes alkalom, mikor végre megérkezik az életünkbe a várva várt áttörés. Talán pont ebben az évben ad majd Isten kegyelmet, hogy egy utálatosan makacs területen végre megváltozhassunk! (tovább…)

Már a járvány elején eldöntöttem, hogy egyetlen bejegyzésben sem fogok a koronavírussal kapcsolatban okoskodni. Jártam ugyan kurta másfél évet orvosi egyetemre, mégsem gondolom azt, hogy érdemben konyítanék a témához. És ugyanezt mondhatom a szellemi dolgokról is, hiszen nem vagyok én sem pásztor, sem próféta, de még lelkésznek sem tanultam ez idáig. Az egyetlen pozitívum, amit a világ titkainak kifürkészése terén elmondhatok magamról, hogy közel harminc éve vagyok már betöltekezve Szent Szellemmel (szólok nyelveken), ami egy elkötelezett hívő élettel párosítva azért talán nem a semmivel egyenlő.

Most mégis elegendő mennyiségű, túlcsorduló nyugtalanság gyűlt össze bennem ahhoz, hogy leírjam a véleményemet a sok félcédulás ostobasággal kapcsolatban, ami – tapasztalataim szerint – seregnyi ember fejében kering manapság. (tovább…)

Enni jó. Aki mást mond, az hazudik.

A dundi nők is lehetnek gyönyörűek és kívánatosak. Aki mást mond, az hazudik.

A macskám egy krémszínű brit rövidszőrű. Aki mást mond, az hazudik.

És napestig folytathatnám a hasonló elméncségeket, de rém unalmas lenne. Lássuk inkább, mi ebből a lényeg!

Nincs az rendjén, hogy napjainkban a molett nőket leszólják, sőt gyakran becsmérlik. Ezt a beteg gondolkodásmódot kiirtani a fejekből fontosabb lenne, mint a melegek és muszlimok jogainak védelmében az embereket átnevelni. (tovább…)

Minden fiatal keresztény számára talán a legfontosabb kérdés, hogyan lehetséges a megtérésünk után újjáépíteni, sőt sikeressé tenni korábbi kiábrándító életünket. Hiszen minden friss keresztény hamar megtapasztalja a tényt, hogy az újjászületéssel nem oldódnak meg automatikusan a sorsunkat szegélyező problémák. A szellemünk bár szárnyal, de a földi életünk – talán egy kezdeti, rövid, kegyelmi időszakot kivéve – továbbra is tele van nehézségekkel és kihívásokkal. A csüggedés és keserűség pedig, ami a szomorú körülmények láttán újra és újra elfogja az embert, túl gyakran csúcsosodik ki Isten és más hívő emberek hibáztatásában. Holott tökéletesen biztosak lehetünk abban, hogy a gondjaink és bajaink forrását nem a Teremtő passzivitásában kell keresnünk. Kizárólag a saját bűneinkben, és hitetlen őseink istentelen múltjában kellene három-négy generációig mélyre ásnunk ahhoz, hogy a nyomorúságaink valódi magyarázatáról hiteles képet kapjunk. (tovább…)